Annánál, a Lehel piac közelében

Képernyőfotó 2018-11-04 - 13.54.53

IMG_3724S

IMG_3980

IMG_3667
Képernyőfotó 2018-11-04 - 13.57.56

Ki ez a vidám szomszéd? Korolovszky Anna, tervezőgrafikus, művészeti vezető és ettől a tanévtől most már tanár is. És azért ilyen vidám, mert szereti a munkáját, fényben úszik a teljes loftjuk és amúgy is: álmai otthonában él és azt úgy alakították ki, ahogy épp kedvük volt hozzá. Csak ráadás, hogy először jelent meg munkája New Yorkban.

Mit csinált Anna, amikor beállítottunk szomszédolni?  Egy plakátot készített a nappaliban, ami egyben a munkahelye is. Konrád György: A kutató kezek című darabját lefordították angol nyelvre és Annát kérték fel, hogy a New York-i színházi bemutatóra készítse el a darabot népszerűsítő plakátot. Az előadást a New York-i magyar színházi fesztivál egyik programjaként lehetett megnézni. Ez nagy dolog, mert itt jó darabokat mutatnak be és kitűnő színházak tartanak előadásokat.  Ezt a darabot 2014-ben itthon is láthattuk a zsidó fesztiválon, Alföldi mondta a szöveget és a Szakértők zenekar játszott hozzá. Ez egy holokauszt témájú mű, Konrád György esszéje alapján áll össze egy montázzsá, az író visszaemlékezéseiről, a háború utáni következtetésekről, gondolatairól szól, – és késztet gondolkodásra minket is, hogy hogyan választunk vagy állunk be a sorba, ma is. 

Ez elég komoly téma. Az, de Anna szabad kezet kapott és ennél több nem kell egy művésznek. A végeredményt egyébként látta Konrád Gyuri bácsi (Anna így hívja) és felesége is, valamint a rendező (természetesen) és a Szakértők zenekar zeneszerzője, vezetője is – és mindenki nagyon elégedett volt.

searching-hands_600px-1

Egy plakát véletlenül. Mondjuk ez így nem teljesen igaz, de direkt egy olyan technikát választott Anna, ami a véletlenszerűségéből adódóan hozzátesz a felületekhez. Ez pedig a következőket jelenti: papírdúcokat nyomott le, kivágta papírból ezeket a formákat. Festőhengerrel felhordta a festéket, aztán nehezéket tett rá, lenyomta és végül digitalizálta ezeket a lenyomatokat és úgy rakta össze a plakátot már számítógépen. Tehát Mac-nél ücsörgős rész csak a végén, addig kétkezi munka. A gépen pedig már azért könnyen tudja változtatni a kompozíciót, amiben az egyik legfontosabb, hogy a typo szervesen kapcsolódik a kompozícióhoz, ezeket az elemeket láthatóan körbeölelik itt is. Ennél a projektnél Anna készített egy saját typót, egy teljes ábécényit.

Hány asztalon lehet elkészíteni egy ilyen összetett plakátot? Először is, Anna feje az első hely, ahol megszületik, aztán használja az édesapjától örökölt régi, nagy, masszív asztalt, egy másik íróasztalt, a digitális teret és nagyjából igazából a teljes nappali padlóját. Anna otthon dolgozik, jó zene szól közben, egyedül van, senki nem idegesíti, rengeteg fény van az alkotáshoz és szerinte így kerek a világ, soha nem dolgozna másként. Otthon, a legfelső emelet loftjában.

Miért van mégis mindenhol kerámia alkotás Annáéknál, ezeket is ő készítette? Anna édesapja volt kerámia művész, halála után Anna örökölte műveinek nagy részét és most díszíti bohém otthonukat. Bár már 5 éves korában együtt agyagozott apukájával, járt a Kisképzőbe is kerámia szakra, mégsem lett kerámiaművész. Valahogy mindig másfajta kreativításra vágyott. És a döntést az élet meg is hozta: érzékeny bőre nem bírta az agyagot. Viszlát kerámia. Helló plakát.

IMG_3673

IMG_3675

IMG_3975

IMG_3509
Képernyőfotó 2018-11-04 - 14.16.03

IMG_3417

IMG_3411

IMG_3398

_____________________________

KOROLOVSZKY ANNÁRÓL

Korolovszky Anna szabadúszó tervezőgrafikus, művészeti vezető, plakáttervező és tanár Budapestről. Nyomtatott és digitális alkotásokkal foglalkozik hazai és nemzetközi szinten. Területe a branding, poszterek, vizuális identitás, illusztráció, kiadványi és web design. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végzett, számos díjat bezsebelt már a területén. Célja, hogy a lehető legegyszerűbben, minden felesleges sallang nélül kommunikáljanak a munkái.

2017-10-04_59d5675f82074_new-instagram-logo-new-look-designboom-03

www.korolovszky.com

Képernyőfotó 2018-09-24 - 18.15.34


4 thoughts on “Annánál, a Lehel piac közelében”

  • Nagyszerű írás -ami aprólékos részletezéssel mutatja be Anna eddigi pályafutását és eredményeit – és kitünő fotók – amik tökéletesen visszaadják a lakás hangulatát, ahol Anna kiélheti szerteágazó alkotókedvét.

    • Zseniális volt Annánál szomszédolni! Örülünk, hogy ezt át is tudtuk kicsit adni! További szép hétvégét Zsuzsa! Üdv, Szandi, Judy és Peti

Hozzászólás a(z) Virág Zsuzsa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük